City Music Band


A tartalomhoz

Bemutatkozás

A zenekar



1994-ben alakultunk, a jelenlegi felállás 1997 óta van együtt. A műsorunk igen változatos, a lakodalmas zenétől a mai slágerekig, 70-80-as évek slágerei, bulis számok, rock számok, rock & roll stb... Repertoárunkban német és szerbhorvát dalok is szerepelnek. Visszatekintve az eltelt évekre nagyon sok fellépéssel büszkélkedhetünk, az ország számos területén felléptünk, állandó szereplői vagyunk a mohácsi és a Mohács környéki rendezvényeknek, ezenkívül külföldi rendezvényeken is részt vettünk Horvátországban és Németországban. Rengeteg tapasztalattal rendelkezünk a megfelelő műsor kiválasztásában, mi a közönségnek zenélünk, nálunk minden korosztály megtalálja a számára megfelelő igényeket a felhőtlen szórakozáshoz. Kizárólag csak élőben játszunk, semmiféle gépi segítséget nem használunk.
Rendezvényszervezéssel is foglalkozunk, Mohácson és Mohács környékén saját rendezésű bálokat tartunk és évente többször sztárvendégeket is hívunk.
Ha felkeltettük valamelyik szolgáltatásunkra az érdeklődést, telefonon vagy e-mailen szívesen állunk rendelkezésre.

A levélküldés illetve árajánlat menüben közvetlenül a honlapról is elérhetőek vagyunk, a megfelelő mezők kitöltése után csak a küldés gombra kell kattintani.
Szolgáltatások

ˇ Bálok, lakodalmak, fesztiválok és egyéb rendezvények zenei szolgáltatása
ˇ Rendezvények hangosítása, fénytechnika
ˇ Rendezvényszervezés, műsorvezetés, konferálás

A zenekar tagjai

Kovács Tibor, ének, szólógitár
Tel: +36 30 2404441
E-mail: kovacs.tibor@cityzenekar.hu

Klics Levente, ének, basszusgitár
Tel: +36 30 6393618
E-mail: klics.levente@cityzenekar.hu

Kornfeld Róbert, ének, szintetizátor
Tel: +36 20 5498597
E-mail: kornfeld.robert@cityzenekar.hu

Beck Roland, dob
Tel: +36 20 4550879
E-mail: beck.roland@cityzenekar.hu


Hangszereink:
Ibanez gitár, Boss GT-3 effektel
Korg Triton Pro szintetizátor
Fender basszusgitár
Basix dobfelszerelés, Roland TD-8 dobmodullal

Főoldal | A zenekar | Rendezvények | Demo | Üzenetküldés | Árajánlatkérés | Képek | Oldaltérkép


Almenü:


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe